Szerinted van olyan hogy túlsegítés?

Szerintem van.
Általában úgy kezdődik hogy teszel egy szívességet, egy gesztust valakinek, többnyire egy neked fontos ember felé. Lehet ő egy családtag vagy egy anyuka/apuka az oviból, akinek egy szorult helyzetében felajánlod hogy a gyerekét majd elhozod az oviból mert a túlórái miatt nem érne oda zárásig. Csak rövid időre szól az ígéreted, talán csak arra a hétre, aztán a feladat rajtad marad mint csacsin a fül. Egy hét után már tudja hogy számíthat rád, ezért véletlenül mindig túlórába csúszik akkor is ha már nem feltétlenül muszáj. Mindig bocsánatot kér tőled hogy ez az utolsó, te meg úgy vagy vele hogy nem számít a te gyereked úgyis is oda jár, neked útba esik, miért ne tedd meg? Így kezdődik.

Aztán egyszer csak azt érzed hogy azért ez már túlzás, a másik visszaélt a helyzeteddel.

Hozhatnék más példát is: párszor viszel meleg leveskét a szomszéd néninek aki olyan kedves és mindig van pár jó szava hozzád. Az ő családtagja érzékeli hogy van ki gondoskodjon, figyeljen a szülőjére, ezért már kevésbé gyötri a lelkiismeretfurdalás ha ő maga elmulasztja az anyukája látogatását. Amúgy is reggeltől estig dolgozik, nehéz időben kiviteleznie a dolgot. Tudja hogy jó kezekben van az édesanyja, aki neked a kedves szomszéd néni. Ezzel szinte könnyít a lelkiismeretén, hogy nem hagyta teljesen magára az édesanyját. Ez amolyan segítő háromszögezés. Az egyik embernek valóban segítesz (a néninek), de nem a te dolgod lenne hanem a harmadiké hogy felelősséget vállaljon az édesanyjáért.

Te nem is vagy tudatában annak hogy tulajdonképpen barter üzletet kötsz a feléd irányuló figyelemért, a háláért.... Mindig ugyanazoknak az embereknek segítesz, végül rendszer lesz belőle. Ez a rendszeresség szerintem fontos a túlsegítés szempontjából, mert az hogy általánosságban te gyakran segítesz attól még nem leszel túlsegítő. De ha ez rendszeresen egy személy felé irányul és valaki helyett teszed akié a feladat lenne, akkor az már nem egészséges felelősségvállalás a magad terhére.

Segítő szakember, terapeuta is lehet túlsegítő, mégpedig akkor ha például évekre magához köti a klienst a heti-kétheti ülésekkel, nem éri el az ügyfélnél az egészséges leválást, a probléma megoldását, a felelősség felvállalását. Így aztán évekig tartó terápia jön létre, vagy napi telefonpóráz alakul ki terapeuta és kliens között, mint a filmeken ahol minden csipcsupp üggyel terapeutához fordul valaki...na ő véleményem szerint túlsegít. Nem tanítja meg a másiknak hogyan váljon önállóvá, és hogyan ismerje fel azt hogy saját életéért ő maga a felelős, nem teheti más ember kezébe a megoldás felelősségét. 

A túlsegítő emberek anélkül hogy tudatában lennének, szeretik bezsebelni mások háláját és önmagukban azt az érzést hogy ma is milyen nagyszerű ember voltam mert segítettem. Azt gondolja magáról hogy jó ember és ez elégedettséggel tölti el. Jó ember ő, ezt nem vitatom, csak nem a megfelelő módját választja a segítésnek. Ő az elégedettség érzésért csinálja. Kérlek, plíííz ne háborodj fel, nem bántásból írtam, tök jó ez az érzés, nagyon is ismerős nekem régről. Alig húsz évvel ezelőtt még én voltam az az anyuka aki a saját gyerekemmel ott maradtam zárás után az oviban mert egy kislányért rendszeresen késett az apukája és nem akartam magára hagyni a síró kislányt. Én voltam az az anyuka is aki uszodából addig nem jöttem el a saját gyerekemmel míg egy kisfiúért nem jött valamelyik szülője. Érte is mindig késtek. Ezzel meg azt kockáztattam hogy a másik gyerekemért én nem érek oda időben a város másik végi balett órára. Képes voltam kockáztatni azt hogy a saját gyerekem legyen a másik oldalon az, akiért nem jön az anyukája időben! Mert lelkiismeret furdalásom lett volna otthagyni a gyereket magára. Az hogy a gyereknek segítettem teljesen rendben van. Nem hagyunk magára gyereket. De hogy a saját gyerekem kárára, az már nagyon nincs rendben. Az sincs rendben hogy ebből több hónapig tartó rendszer lett, mert a másik tudta hogy rám úgyis számíthat. Pedig sosem kérte tőlem a szívességet, önként indítottam el a folyamatot és tartottam benne magam. Tehát mi volt itt is? Segítő háromszögezés. Egy valakin valóban segítesz úgy hogy nem a te dolgod rendszeresen megtenni, a másikról meg önként levetted a felelősséget. Ezért kicsit félreérthető ha nem két ember közt zajlik a segítés hanem három, mert az egyik félnek valóban segítség vagy a kiszolgáltatott helyzetében.

Lehet hogy magadra ismertél fenti példák kapcsán? Lehet hogy te is így működsz csak eddig ez nem tudatosult benned? Ugye milyen jó érzés segíteni? Ugye milyen jó érzést azt érzékelni hogy fontos vagy?
Olyan emberek akiknek fontos a külső megerősítés, számít a dicséret, számít hogy érezze azt hogy fontos valakinek, ők hajlamosak egy segítségnyújtás után adni egy következőt és egy harmadikat, hatodikat és már csak azon kapják magukat hogy odaszoktatták magukhoz az embereket azzal, hogy tudatták: őrájuk mindig  lehet számítani.

Igen, ő odaszoktatta, ők meg odaszoktak hozzá. Te, a túlsegítő pedig nem vagy tudatában de valójában több okból segítesz: szeretet és figyelem éhségből, elismerés iránti vágyból, hogy tudasd a világgal milyen jó ember vagy, örömmel tölt el ha valaki visszajelzi neked a háláját és fontosnak érezheted magad...vagy konfliktuskerülésből ahol nem jól állítottad be az ésszerű határaidat. Ez egy darabig működik is. Olyan mint a házasság amiben először minden szép és pár év múlva nem érted mi romlott el. Hát az, hogy nem valódi, mélyről jövő önzetlen szándékból teszel meg valamit hanem hiánypótlásból/érdekből, vágysz valamire amit csak így vélsz megkapni ami lássuk be azért egy idő után teherré tud válni. Főleg ha nem mersz szólni hogy már terhedre van és nem mered figyelmeztetni rá a másikat hogy túlment egy határon. Túlment azzal hogy rendszeresen elfogadja tőled a segítséget anélkül hogy leesne neki a tantusz, egy ponton pedig már az ő felelőssége lenne olyan helyzetet teremteni hogy ne kelljen tovább segítened neki.

A te felelősséged ott van hogy szólj ha terhedre van valami. Olyannal is találkoztam már hogy jelezték az illetőnek hogy nyugodtan hagyja ám abba a segítést, ne fáradjon, nem akarnak a terhére lenni de ő csak erősködött hogy "ugyan hagyd már, nem teher ez nekem". Miért tesznek így az emberek? Ahogy említettem is már, mert ez néhány pillanatig, egy rövid ideig energiaforrás! Olyan érzést kelt hogy fontos vagyok, hogy számítok valakinek. Esetleg akár még nélkülözhetetlen is vagyok. Lehet te, aki túlsegítő lettél őszinte szeretetből, jó szándékból kezdesz el segíteni, de nem kapod meg érte a vágyott elismerést, figyelmet, nem elégül ki a belső vágyad és egyszer csak a hiányérzet miatt elkezd benned háborogni valami, megsértődik a lelked hogy mások visszaélnek a segítségeddel. Mire ez az érzés felszín-közelre kerül benned, addigra már bizonyos embereket magadhoz láncoltál az állandó segítéseddel hogy rád mindig lehet számítani.

Nézz a mélyére hogy a te segítésed hol tart. Ha azon kapod magad hogy panaszkodsz hogy már megint...akkor jusson eszedbe hogy néha mondhatsz nemet is, attól még nem válsz rossz emberré. Ha egyáltalán felmerül benned a panaszkodás érzése, vagy lelki-fizikai szinten már fáraszt a segítés akkor nézz mögé hogy nem túlsegítésben ragadtál-e véletlenül. Lehet hogy sanszos. Ördögi kör ez akkor ha egy ponton még mindig nem ismered fel hogy te vagy az egyedüli személy aki ennek a folyamatnak véget tudsz vetni amikor az már a terhedre van…nos akkor bajban vagy mert fogy az energiád, magadat emészted fel. Néha sorold magad előbbre annál mint hogy mindig mások legyenek az elsők. Gyakran későn jövünk rá hogy már késő, nem csak te vagy ezzel így, sokakt érint. A belső őrlődés felemészt bennünket, kiégünk, vagy áldozat-szerepben ragadunk. Itt a lehetőség, hogy ha felismerted az érintettségedet, akkor változtatni is tudsz rajta. Annyi teher van rajtunk embereken, hogy ha legalább te magad egyet leveszel saját terheidből már sokat tettél magadért és a környezetedben élőkért egyaránt, mert minden mindennel összefüggésben van.