Szeretem a karácsonyt - is

Azt hiszem kétféle ember van, egyik csoportba tartozik aki nagyon várja a karácsonyt és örömmel készül rá, a másik csoport pedig aki már előre stresszel rajta és legszívesebben átlapozná a decembert mert tudja hogy magányosan fogja tölteni az ünnepeket. Nyilvánvalóan nem ennyire fehér vagy fekete a dolog, de nekem saját élményből ez jutott eszembe.

A boltokban már novemberben elkezdődtek a karácsonyi beszerzésekre felhívó reklámok és elkezdték az üzleteket feldíszíteni. Már november közepétől kezdve láttam kivilágítva, feldíszítve bevásárlóközpontot és privát lakás ablakát egyaránt. Ahogy közeleg a karácsony egyre több jelét látjuk a hangulatfényeknek, ajándékozásra felhívó reklámoknak. Van aki örömmel veti bele magát az otthona dekorálásába, karácsonyi szalvétákat vásárol, mécseseket, világító füzért, karácsonyfadíszt, vagy ajtódíszt, asztal dekorációt. Én ebbe a lelkesen készülődős, díszítős csoportba tartozom. Igaz csak szolidan mert ezeket a díszeket, dekortárgyakat aztán az ünnepek lecsengésével el kell csomagolni és tárolni is szükséges, amihez egy társasházban, vagy kisebb lakásban nem szokott sok hely rendelkezésre állni. Ezek apró tárgyak részemről, kevés helyet foglalnak, többnyire illatmécsesek, fényfüzérek, fenyő girlandok, masnik, üveg gömbök az ablak felett. Ahogy sötétednek a kora esti órák, úgy változnak a napi szokásaim is: mécses gyújtás, illatos forró gyümölcstea, könyvvel bekuckózás a kanapé sarkában. Téli szokások, mikor nem szívesen tartózkodok kint a nyirkos sötét estében a szabad levegőn.

Akik rosszul élik meg a karácsonyt, mert épp egyedül kénytelenek eltölteni az ünnepet vagy veszteség érte őket, azoknak gondolatban küldök egy ölelést mert átérzem a helyzetüket, bár tudni azért mégsem tudhatom valójában kiben milyen érzések zajlanak ott belül. Vígasztalásul elmesélem a saját történetem, mert ha hiszitek, ha nem ez a belső megélés idővel és saját hozzáállásunkkal megváltoztatható.

A volt férjem családja, mindig és kivétel nélkül kisajátította magának a szentestét, nekem pedig anno a házasságban sem, de később a válás után sem volt kedvem vagy erőm ezzel szembeszállni. Mivel három család apraja-nagyja jött össze ilyenkor, és gyakran vidám, látványos sürgés-forgássá, sütés-főzéssé nőtte ki magát egy-egy ünnep, ezt nem szerettem volna megvonni a gyerekeimtől cserébe azért hogy a magányos, elvált, szomorú anyjukkal legyenek. Emlékszem, amig kicsik voltak a gyerekek, az unokatestvérekkel több alkalommal is készültek meglepetés előadással: balett koreográfiát tanultak be, zenéltek és közösen énekeltek. Ezek akkor számomra nagyon szép alkalmak voltak. Nem voltak ezek a karácsonyok vita és veszekedés nélküliek, de család voltunk és készültünk az ünnepre. Sajnos a mi családunkban nem volt sosem akkora látványos felhajtás egyetlen ünnepen sem, mint a házassággal választott másik családban, így rendre hátra szorultak minden alkalommal a második helyre. Nálunk valahogy mindig a szomorúság és a hiányérzet volt jelen, pici feszélyezettséggel, legalábbis az én érzéseimben. Bár nem tudnám megmondani az okát hogy miért.

Most így több év távlatából bevallhatom hogy a válásom utáni első két karácsonyt végig bőgtem, mert ott álltam egyedül család és gyerekek nélkül. De nem hibáztattam senkit, én döntöttem így. Az én megalkuvásom volt az oka, én akartam hogy a gyerekek megkapják a szokásos nyüzsgő karácsony élményét a rokonokkal, unokatestvérekkel együtt. Nem akartam a gyerekeimet megfosztani ezektől nagy családi, zsivallyal töltött alkalmaktól amire én is mindig vágytam gyerek koromban. Cserébe önként vállaltam a magányt de mégis szomorkodtam, mert az én rokonságom nem szenteste jött össze hanem inkább a két ünnep közötti időszakban. Hívtak ugyan az akkor már elvált szüleim mindegyikük külön-külön, hogy menjek el hozzájuk szenteste, de nem akartam. Csak még jobban megerősítette volna bennem azt az érzést hogy magányos vagyok, nincs családom. Tudjátok, mikor azt érzed hogy engem aztán ne sajnáljon senki. Ezzel pedig még mélyebbre taszítod önmagad a gödörben. Pedig valószínűleg a szüleim pont ezen a magányosságon szerettek volna enyhíteni, de nem fogadtam el, inkább szenvedtem. Akkor arra volt szükségem.

Szerintem sokan élik meg hasonlóan, hogy egy átlagos hétköznapon valahogy nem annyira megrázó a magány mint karácsonykor. Megértem ha valaki így érez. A filmek, a média, a mesék mind azt sugallják hogy a karácsony egy meghitt, családi alkalom, vagy egyenesen egy zajos, ünnepi forgatag. A magányosok ebből valahogy ki vannak zárva, néha önmagukat zárva ki hasonlóan mint én akkor pár évvel ezelőtt tettem. Sokat dolgoztam önmagamon önként, és terápia segítségével, pár év elteltével pedig már volt egy pont amikor én magam úgy döntöttem hogy a következő karácsonyokat valahogy máshogy akarom, máshogy fogom megélni: akkor lesz karácsony, akkor lesz ünnep mikor együtt lehetek a gyerekeimmel. Ha ez nem szentestére esik hanem december 27-re, akkor én bizony azon a napon öltöztetem a szívem, a lelkem ünneplőbe.

Nem mondom hogy eleinte nem volt nehéz az átlállás, de valahogy mégis működött az elhatározásom. És tudjátok mit? Ez pusztán egy belső döntés volt. Semmi nem változott kint a külső körülményekben csakis bennem odabent. Egyszerűen úgy döntöttem hogy nem leszek többé áldozat, nem fogok továbbszenvedni. Megéltem a szomorúságot addig, sajtáltam is magam néha, de megvolt, elég volt, pipa. Már nem tudom felidézni hol volt az a pont ahol sikerült átfordulnom, de teljesen mások lettek a megéléseim, sokkal jobban kezdtem éreztem magam. Ezt most tényleg bíztatásul írtam le nektek, hogy lássátok, mindig van remény, esély a megújulásra. Az igazi áttörés idénre érkezett meg bennem. A mostanra már felnőtt gyerekeimmel majd együtt feldíszítjük a karácsonyfát valamikor a szentestét megelőző napokban. Sütizünk, karácsonyi zene fog szólni, díszítünk mézeskalácsot, illatos mécsest fogunk égetni. Mindent akkor amikor együtt leszünk, és időnk lesz rá.

Ahogy változott a lelkivilágom, ahogy elkezdett egyre egészségesebb lenni a viszonyom saját magammal, úgy változott meg körülöttem sok dolog ennek hatására. Így lett egyre kevésbé magányos az egyedüllét, már nem siratom és sajnálom önmagam. Tudjátok miért nem? Mert összebarátkoztam önmagammal. Nem vágyódok olyasmi után ami nem lehet, vagy csak úgy lehetne ha a csillagok állása épp máshogy állna... hanem örülök annak ami van. Igen én is örülnék egy boldog párkapcsolatnak, egy olyannak ahol az örömömet, bánatomat van kivel megosztani, de már nem egy lehetséges pártól várom hogy egésszé pótoljon ki engem, hanem egész lettem én magam. Hiányérzet nélkül meg tudom tölteni az egyedül megélt órákat, napokat is tartalommal, mindig mással. Ünnepelhetek finom sütivel, finom vacsorával, egy pohár borral egyedül is. Dönthetek majd úgy is hogy együtt töltöm az estét a szüleimmel akik már nem tudnak kimozdulni otthonról, semmi nem kényszer, csak lehetetőség. Már nem élem meg szánalom meghívásnak senki kezdeményezését hogy megmentsen a magánytól, mert nem vagyok már magányos. Egyedül vagyok igen, de nem vagyok magányos, ezt jó felismerni. Jó felismerni hogy ez csupán egy belső döntés lett, amit sok-sok önfejlesztő munka előzőtt meg és hozta el a várva várt eredményét, gyümölcsét. Ennek köszönhetően mára a karácsony ismét egy várva várt ünnep lett bennem.

Azonban nem mindenki érkezett még meg arra a pontra hogy saját magát egésznek érezze. Akár egyedül vagy, akár családban, attól te még lehetsz magányos. Ha így érzel, arra bíztatlak hogy picit nézz befelé és kívül a helyzetedre is másként - ha tudsz. Nem mindig van ám erre önerő, én saját tapasztalatból tudom. Próbálj meg elhatározásra jutni, idén picit elkezdhetsz másképpen gondolkodni önmagadról, másokról, a világról, változtass kicsit a napi rutinon. Nem kell gyökeres változtatás ami megrenget mindent - nem az a cél hogy most aztán mindent felboríts magad körül egyszerre - csupán apró pici lépésekben valamit máshogy csinálj mint eddig. Máshogy mint ami eddig nem működött. Ez embert próbáló annak aki általánosságban rosszul éli meg a mindennapjait, benne saját magát. Szívből kívánok neked az olvasónak és nekik a többieknek erőt egy meleg öleléssel így a távolból, gondolatban.