Óvatosan, nehogy visszanyaljon a fagyi!

Bicikliztem, ez még nyáron volt. Rugalmas, de szűk szoknyában ami tudjuk olyan keresztbe tett lábbal csámpás tekerést csinál az embernek biciklizés közben. Délután 3 óra, folyik rólam a víz negyven fokban. Oké ne túlozzunk, csak harminchat volt de a sport az sport és én eldöntöttem hogy sportnak veszem a biciklivel közlekedést. Mennem kellett valahová és hát nem autózok ha a cél az izmok fejlesztése és a kardio, meg minden amitől az ember 56 helyett 46-nak próbál kinézni. Na nem a jelen miatt, a jövőre is gondolni kell. Ha most szálkásítok akkor nyolcvan évesen előnyből indulok majd romlásnak, ugye ugye? Bár ezt még nem sokan bizonyították be hogy ez valódi előny lenne, majd én. Szeretek sportolni, már szeretem a biciklizést is, hát jöjjön.

Tehát tekerek csámpás keresztbe tett lábbal nagyon szabályosan, ezért az utca egyik oldaláról átgurulok a másik oldalra ahogyan a kerékpárút táblái kérik tőlem. Ötszáz méter múlva mást kérnek a táblák, azt mondták hogy most meg menjek vissza az előző oldalra. Keresem benne a logikát mert biztosan van, csak én nem látom. Ez most akkor mitől biztonságosabb mintha ott maradtam volna a helyemen? Minden alkalommal mikor a kerékpárút átvezet az autóúton, - és hidd el ezen a 2 km hosszú egyenes szakaszon ezt egészen pontosan 4-szer kellett megtenni - , nekem a biciklisnek lefékezni, megállni, fél lábbal támaszkodni, egyensúlyozni kell. A kormánykosár ha tele van - márpedig tele volt bevásárlás miatt - akkor még el is húzza irányból a kormányt és illeg-billegve tudok csak elindulni. Ja és ha ezt meg akarom magamnak könnyíteni akkor közben a váltót is kell használnom hogy kisebb erőfeszítés legyen az induló tekerés. Tudom, az autósok ugyanezt csinálják: fék, gáz, sebességváltás, hülye biciklist átengedni stb. De ők legalább nem borulnak fel közben az egyensúly vesztéstől, mert nekik kettővel több kerekük van.

Haladok utamon a keskeny egy irányú bicikliúton aminek kellős közepén időnként villanyoszlop áll és kerülgetni kell, közben sín halad át az úton, óriási kráterek vannak amibe ha nem figyelsz beszorul a kerék. Az oszlopok mellett nem igazán marad kényelmes hely haladni mert jobbról kerítés, balról pedig az útszéli padka. Mit jön szembe? Na mi? Bicikli. Egyirányú úton, a kormányon két földig érő marha nagy nylonzsákban 50 forintot érő palackok. Háromszor volt szélesebb mint én. Gondoltam csak lesz valahogy, végülis nekem van jogom ott tekerni. Legalábbis a kresz szerint. Nem szóltam. Neeem, én nem vagyok olyan. De mikor már majdnem elém ért és láttam hogy nem fog elengedni….akkor azért nyílt a bicska nálam is. Bal kézzel ármutattam az út túloldalára, hogy ott van a szembe forgalomnak egy egész teljes sávja és még villanyoszlopok sincsenek rajta. Meg én sem vagyok ott. Erősen a kerítés tövébe kellett húzódnom, megkockáztatva hogy a kormány beleakad a dróthálóba, folyondárok szántottak végig a vállamon és a nyakam körül. A pasas haláli nyugalommal, mosolyogva megszólal: "Indekszelni tetszik a hölgynek?" Így szó szerint ezekkel a szavakkal. Mi vaaaan? Először le sem esett. Jahh, hogy le szeretnék-e kanyarodni? Ez volt a gúnyos válasza a kinyújtott mutogatós kezemre. Nem tudtam hogy sírjak vagy röhögjek? Úgy döntöttem ezt a haláli nyugalmat valahogy elsajátítom és elkezdtem röhögni.
Még nyolcszáz méter és megkaptam, visszanyalt ám a fagyi! Egy kereszteződésnél olyan fura nyomvonalat követett a bicikliút, hogy elvesztettem a helyes irányt és még mielőtt észbekaptam volna átsodródtam a szembeforgalomba. A két bicikliút között nagy forgalmú autóút. Korrigálási lehetőség erősen korlátozott, de minimum veszélyes. Egy perce sincs hogy "bemutattam" szegény palack gyűjtő emberünknek. Már érteni véltem hogy mit keresett az én oldalamon: ő is elvesztette a fonalat, vaaagy nem szeret szabályosan bicklizni. Megpróbáltam nem lesodródni az árokba és lehajtottam a fűre, mert szembejött egy roller. Naggyon-naggyon gyorsan. Menekülni kellett valahova, nem értem rá filozofálni sem hogy mi legyen. Nem sokkal később négy biciklis jött szembe, pedig valójában én mentem szembe forgalommal. Foly rólam a víz egyrészt a melegtől, másrészt a koncentrálástól hogy megússzam az összeakadást a szemben haladókkal. Eddigre már alig vártam hogy áttoljam a biciklit az autók között a szabályos oldalra.
Ennyi a történet a sztori csupán ennyi, nincs benne semmi több de ugye hányszor vagyunk így hogy morgunk valakire aztán egyszer csak visszanyal a fagyi hasonló helyzetben?