Kontrollmániás vagy-e?

Mindig te intézkedsz. Előzékenyen felajánlod magad, segítesz, létrehozol, leszervezed, ellenőrzöd hogy minden rendben menjen, ha nem, akkor te magad korrigálsz. Hazatelefonálsz a családtagjaidnak hogy tényleg elindította-e a mosógépet, rákérdezel este hogy megcsinálta-e a rá bízott feladatot, csekkolod hogy tényleg elment-e a gyerekért az óvodába, bevette-e a gyógyszert, a gyerek megvett-e mindent amit tettél neki tízóraira, biztos megtanult-e mindent a 14 évesed. Te szervezed meg a családi eseményeket, a nyaralásokat mert akkor nincs elfelejtve és garantáltan minden rendben lesz.
Tulajdonképpen folyamatosan kontrollálod a körülötted zajló eseményeket, mert a másik szerinted nem végezné el olyan jól a dolgokat mint te magad. Sőt még azt is biztosra tudod hogy a másiknak mi tenne jót: egy bizonyos előadásra elmenni, egy bizonyos terápia, egy bizonyos módja a pihenésnek, vagy nem kellene annyit ennie. Néha ez a kontrollálás egy ártatlannak álcázott telefonhívás ám, amiben "csak" rákérdezel hogy jól emlékszel-e hogy kinek a feladata megtenni valamit. Tudod te azt jól, csak nyomatékosítani akarod a másikban is hogy ne felejtse el (ez már játszmának is beillik). Te biztosra akaszt menni, tudni akarod hogy minden rendben zajlik-e körülötted, de aztán meg csak sóhajtozol hogy mindent neked kell csinálnod, a másik meg se mozdul, nem tesz semmit, vagy ha igen akkor azt sem elég jól, vagy egyáltalán miért is nem látja meg hogy el vagy havazva és hol tudna neked segíteni?

Nézz rá erre kicsit más nézőpontból. Nem te vagy-e aki ezt az egész folyamatot elkezdte és bevezette?
Azzal hogy mindent kontrollálni akasz, a másik meg már rég tudja ezt, nem is akar önszántából cselekedni, mert neked úgy sem lesz elég jó amit csinál. Tudja hogy te majd úgy is meg fogod neki mondani a tutit, hogy mit csináljon, hogyan csinálja és mikor....ezért aztán már nem tesz felesleges erőfeszítéseket.  Közben te panaszkodsz hogy megszakadsz, mindent neked kell csinálni, miközben szerinted a másik nem csinál semmit pedig milyen jó lenne ha észrevenné hogy te viszont segítségre szorulsz.

 Hány meg hány olyan helyzet van hogy amikor a "papucsnak"megbélyegzett férfi, vagy a "szőkének" bélyegzett nő magára marad egy váratlan helyzet miatt a sok-sok feladattal (válás, haláleset, betegség és egyéb okok miatt), akkor hirtelen nagyon is jól helytáll. Hogy miért? Mert a kontroller személy kivonódott a folyamatból.
Az meg már végképp abszurd egy felállás, mikor a konrolláló személy képes még a betegágyból is irányítani és ellenőrizni mert nem akarja - nem tudja - beismerni hogy nélküle is forog a föld. Pedig forog.

Ha te a másik oldalon állsz, te vagy az akit kontrollálnak, akkor picit próbálj mögé nézni a dolgoknak.
Ez a konrollálási kényszer nem arról szól hogy te akit kontollálnak, ellenőriznek, valóban rosszul végeznéd a dolgod. Van olyan is de most nem arról beszélek. Sokkal inkább magáról a kontrolláló személyről szól. Ő esetleg azt hiszi hogy másképpen ő felesleges lenne, és ha nem lenne ilyen erőteljesen jelen, akkor láthatatlanná válna. Szorong a bizonytalanságtól amit belül érez, ezért próbál mindent az irányítása alatt tartani és kifelé keménységgel ellensúlyozni a bizonytalanságát. Ez jelenti neki a kapaszkodót. Lehet hogy csak nem tud eléggé megbízni másokban, pedig úgy szeretne, de rosszak a tapasztalatai. Valahol még elismerésre is számít hogy milyen ügyesen zsonglőrködik és mindent is fejben tart, mindent is ellenőriz, mindent is kézben tart, de nem kap érte dícséretet, hisz senki nem kérte tőle hogy ezt tegye. Amitől csak még frusztráltabb lesz és még rátesz egy lapáttal, hátha egyszer észreveszik az érdemeit. Ördögi kör ez is mint annyi minden a viselkedéseinkben.

Szeretnéd lenyugtatni a kontrollmániás embert azzal hogy mostantól majd elismered az érdemeit? Hogy engedje el a szárat és lazuljon már el egy kicsit?
Nem valószínű hogy ez így önmagában sikerülni fog. Nem azért mert nem tettél meg mindent, hanem azért mert azzal hogy mostantól elismered az áldozatos munkáját, úgysem tudsz elég hálás lenni, neki majd mindig több kell. Nem azért mert te vagy kevés, hanem mert a megnyugvás is csak percekre elég számára, tovább ostorozza magát és emeli a tétet. Neki magának kell belátni, felismerni hogy túlzás amit csinál és elnyomja, megfolytja vele a környezetét. Saját magát meg elkoptatja, hisz van egy pont mikor elkezd ez teherré válni. Hogy biztonságban érezze magát konrollálás nélkül is, ahhoz le kell nyúlni a mélyre, a gyerekkorba. Kapott-e elég figyelmet kisgyermekként, volt-e lehetősége bizalmat kiépíteni a szüleivel, nevelőivel? Vagy épphogy nem! Mert ha mindig kiszámíthatatlanok voltak vele, egyszer így máskor úgy és sosem tudhatta mit hoz a holnap akkor nem csoda hogy nem tudott bizalmat kiépíteni, helyette mindent a saját kezébe vett és elkezdte azt kigyakorolni hogy az a biztos amit ő irányít. Önvédelemből lett ilyen. Akkor és ott gyerekként ez lehet hogy működött is, de közben felnőtt, kilépett abból a kontrolláló légkörből amibe beleszületett. Közben annyira magáévá tette ezt a szokását, elfelejtette hogy a saját önálló felnőtt életében már nyugodtan lazíthatna, de nem tud mert szorítja a sémája. A kontroll mánia csökkenthető, de tudatos belső munkára és kitartásra van hozzá szükség. Apró pici lépésekben kezdjünk lazítani az ellenőrzési mániánkon olyan hétköznapi dolgokban például ami még nem okoz rettenetes szorongást. Később egyre több dologban lehet lazulni mindaddig amig már nem leszünk terhére a környezetünknek. Ezzel a másik személy is felszabadul (házastárs, gyermek) és lehetőséget kap a kibontakozásra. Megtapasztalhatja a saját rátermettségét, visszakapja a megbeszültségét amit korábban elnyomtunk a folyamatos ellenőrizgetéssel, visszacsekkolással. A mi változásunkra válaszul a partner, családtag viselkedése is változik, ezzel mindkét fél nyer, win-win.
Ha úgy érzed magadra ismertél de neked ez egyedül nem megy, támaszkodj rám megerősítelek.