Hol lépsz be az áldozatszerepbe?

Egyáltalán, lehet ezt tudni? Lehet ez annyira egyértelmű hogy kideríthető? Ha tudom hogy hol van az a határ, az a kapu ahol épp átlépek a szegény én-be akkor már tudni is fogom hogy miként kerüljem el? Azért ez nem ilyen egyszerű, hiszen egy csomó dologról tudjuk hogy nem úgy kellene, mégis megtesszük mindig ugyanúgy. Elhatározzuk hogy legközelebb nem így lesz de aztán mégis, az akaratot felülírják a szokások, a sémák amiket elsajátítottunk hosszabb rövidebb életünk során.

Áldozat az lehet akit konkrét atrocitás ér: megverték, elvették a pénzét, baleset érte stb. Áldozatnak érezheti magát az is aki rendszeresen megél valamit ami vele történik és ez számára kellemetlen, ami nem köthető egyetlen történéshez. Áldozat lehet az is aki egy rossz döntése okán elvesztette az egzisztenciáját. Ő a saját döntésének áldozata. Az áldozatszerep érzés belülről táplálkozik. Az ember magára veszi az érzést, nem tudatosan de ha jobban megnézzük akkor maga dönti el hogy miként reagál egy helyzetre és ha úgy "dönt" akkor áldozatként éli meg a történéseket akkor is ha lett volna lehetősége máshogy dönteni. A nem döntés is egy döntés, következménye van, felelősek vagyunk érte. Ha lenne lehetőségem máshogy viselkedni, reagálni de mégsem teszem akkor lehet hogy máris áldozat-szerepbe toltam magam. Például családi összejövetelkor, vagy céges meetingen rendszeresen átgázolnak rajtam de nem tiltakozok, nem teszem szóvá...akkor áldozatszerepbe helyeztem magam. De nem vagyok valódi áldozat. Tehetem ezt a következményektől való félelmemben, de attól még az én döntésem., mert nem állok ki magamért, most meg kihasználnak, eszköze vagyok másoknak, áldozatnak érzem magam, miközben tulajdonképpen "csak" áldozatszerepben vagyok. Valahogy így. Van aki megfigyelte magán hogy ő időnként bizony áldozatszerepbe kerül. Tehát még tudta is a különbséget áldozat és áldozat-szerep között. Még azt is tudta hogy mikor van már benne éppen. Na de hol volt az a pont ahol átcsúszott abba a szegény én szerepbe mint áldozat? Erre kereste a választ. Nagyon sokat elemezte már magát, analizálta a helyzeteit, rendszeresen önreflexiót végzett magán hogy nyakon csípje azt az egy sávot, ajtót, kaput ami átvitte őt oda ahol nem akar többé lenni: abban a bizonyos áldozat szerepben. Tehát ő egy nagyon tudatos, saját önfejlődését segítő, öntámogató ember. Mégsem tudta saját kérdésére a választ. Tudod miért? Mert vakfoltban volt, nem látott rá a sémája, a tanult mintái miatt. Másokban sokkal könnyebb észrevenni a sémát, az öngátló működést mint saját magunkban. Nem hibáztatható érte, de attól még neki kellemetlen.

Amikor ilyen régről hozott mintából táplálkozik egy jelen reagálás, akkor én fel szoktam tenni magamnak azt az elsőre abszurdnak tűnő kérdést, hogy mit nyerek vele? Mit nyerek azzal ha áldozatszerepbe helyezem magam? Fontos hogy tudjam: áldozat vagyok-e vagy áldozat szerepben érzem magam. Fontos különbség, mert az utóbbinál nem más teszi ezt velem hanem én hagyom hogy mások ezt tegyék. Hagyom. Miért hagyom? Mert így szoktam meg. OK. Akkor ha már ennek tudatába kerültem, nézzem meg hogy a velem sororatban történő esetek között van-e némi összefüggés. Sokszor nem magában a szituációban a történésben van az összefüggés és az ismétlődés, hanem a megélésekben, a megélést kísérő érzésekben. Nem az eset ugyanaz, hanem a bennem kiváltott érzések ismétlődnek.
Például szükségem lehet az elismerésre, de nem kapom meg, pedig mindig a lehető legjobban végzem a munkámat és nem kapok érte elismerést. Csalódok a külvilágban, úgy érzem másoknak jobb mint nekem, vagy mások megkapják azt amire én csak vágyom. Ők ott nem látják hogy nekem mire lenne szükségem? Nem. Ha nem jelzem akkor nem. Ha mást jelzek mint amit valójában szeretnék akkor sem. Ha olyan dologban teszem oda magam sok százalékban amit senki nem kért tőlem, akkor sem fogják észrevenni az én jó teljesítményemet, tehát ismét csalódni fogok. Ha csalódok akkor áldozat vagyok? Nem vagyok áldozat, de áldozat szerepben érezhetem magam! Például áldozat vagyok-e akkor, ha azt érzem hogy mindig én kell megtegyek egy engedményt mások felé? Nem mindegy hogy én magam éreztem azt - akár egy megfelelési vágyból - hogy meg kell tennem, vagy nem volt más választásom. És áldozat vagyok-e akkor ha mások hibáit rendre én hozom helyre? Helyrehozom mert belső késztetést érzek rá, de konkrétan senki nem kért tőlem ilyent. Áldozat vagyok-e ilyenkor? Nem vagyok áldozat, de áldozat-szerepben érezhetem magam.

Teljesen mindegy hogy mi történik velem, az érzéseim a fontosak. Ha én szegény énnek élem meg a szituációk sorozatát, akkor mondhatja nekem bárki kívülről hogy ne érezz így, nem fogok tudni csettintésre máshogy érezni és azt mondani hogy ja, egyébként igazad van, miért is reagálom túl. Tehát érezhetem magam áldozatnak, pedig csak áldozat-szerepben vagyok. Mindenki máshol csúszik bele ebbe az áldozat-szerep állapotba és más miatt. De egy közös biztosan van benne, a megélés. Erre a fajta megélésre az embernek ott és akkor abban az állapotában szüksége van. Valami helyett van erre szüksége, valami olyan helyett amit nem kap meg, amit kívülről gondol megkapni, de nem jön, nem érkezik. Mert megtettem, megcsináltam, jól is csináltam, ismerd el nekem....ezt szeretném, különben elveszik az iránytű, a biztonság, elveszik a megerősítés, elveszik annak validálása hogy jó vagyok. Összehasonlítgatom magam másokkal hogy ott kívül nekik jó, mert őket elismerik, értékesnek tartják, nekem meg itt bent rossz mert én nem kapom meg az elismerést pedig mindent megtettem érte. Ha összehasonlítom magam másokkal, könnyen kihozhatom belőle azt hogy ők elegek én meg nem és máris áldozat-szerepbe csúsztam.

Most jöjjön egy elsőre furcsa dolog. Nem az a lényeg hogy ki fog ebből kisegíteni, hanem hogy mi az ami kihúz ebből a helyzetből. Hát a döntés. A saját magunk döntése, az hogy úgy döntök kilépek ebből a helyzetből, ebből a szerepből. Ennyi lenne csupán? Igen. Ehhez viszont fel kell ismerni hogy hol vagy vakfoltban, hol nem látsz rá reálisan a döntéseid mozgatórugójára, mert sémák működtetnek amik elhitetik veled hogy az az egyetlen helyes megoldás. Pedig nem. Mindig van legalább kettő, de többnyire három választási lehetőség is. Válassz! Lehet hogy naponta többször is választanod kell de mindig el kell döntned hogy nem kerülsz áldozatszerepbe, vagy ha észreveszed hogy belekerültél akkor döntsd el hogy nem maradsz benne! De ehhez érezned kell a különbséget a valódi áldozat és az áldozat-szerep között. Tehát a kérdésre, hogy hol csúszol bele a szegény én áldozatszerepbe, az a válasz hogy ott ahol nem ismered fel a különbséget hogy áldozat vagy-e igazán, vagy csak áldozatszerepben tartod magad miközben dönthetnél máshogy is.