Hogyan dícsérj? Milyen szemléletmóddal közelítesz a világhoz?

Egyáltalán lehet rosszul dícsérni?
Hááát, nekem vannak róla tapasztalataim. Igaz, csak utólag állt össze bennem a kép hogy mikor dícséretet kaptam valamiért azt én miért nem éreztem dícséretnek. Sok-sok megfigyelés és tanulás után magam jöttem rá a válaszra.

Amikor azért dícsértek meg mert olyan tehetséges, ügyes, kreatív és sokoldalú vagyok, akkor mindig zavarban voltam és nem tudtam kezelni a dícséretet. Valahol nem is igazán értettem hogy mi a baj. Miért kell valamit dícsérni ami van és kész. Ugye? Például ha azt mondták hogy mindig olyan csinos és jól öltözött vagy. OK ez tény, gondolam de te is lehetnél ennyi erővel, semmivel sincsenek jobb adottságaim sem testileg, sem anyagilag. Miért is gondoltam ezt? Mert rengeteg munka volt mögötte hogy én csinosnak nézzek ki. Nincsenek jó adottságaim de mások ezt hiszik. Ruhákat párosítottam össze, próbálgattam fazonokat, színeket, ruhatípusokat a próbafülkékben hogy mi az ami nekem magamnak jól áll. És nem mindig az állt jól ami ránézésre tetszett. Rengeteget jártam turiba, mert akkoriban még nem engedhettem meg magamnak hogy jól kinéző ruhákat vegyek drága pénzen. Tehát az hogy olcsón megoldjam azt a végeredményt hogy megkapjam érte a dícséretet: "jól nézel ki", abban évek munkája volt benne és a hajlandóság arra hogy megismerjem mi a jó nekem. És mivel a dícséret nem a valódi erőfeszítést (évek munkája, erőfeszítése) méltatta, csupán a végeredményt, a külső összképet, ezért nem is éreztem dícséretnek.
Milyen jól esett volna ha észreveszik mögötte a munkát ami a végeredményt létrehozta. Például így: "Milyen ügyes vagy hogy ezt így sok próbálgatással kitapasztaltad. Jó lett a végeredmény". Ez már tetszett volna mint dícséret.

Egy másik példa. Az ügyfeleknél néha becsúszik egy-egy nehezebben kezelhető "eset". Itt most még a coaching előtti életemből, munkámból hozom a példát. Rengeteg konfliktus, félreértett kommunikáció, kivitelezési problémák sora nehezítette a kapcsolatot cég és ügyfél között, ahol én voltam középen a csillapító közvetítő szerepben. Sokszor próbált az ügyfél felemelt hangon agresszíven fellépni úgy hogy valójában nem is tudta hogy miért kiabál, mi a valós történés. De ő a fizető ügyfél, neki mindig igaza van, ez volt a mottója. Mikor lezárult a projekt, a főnökömtől kaptam egy dícséretet, amit valójában is dícséretnek éltem meg. Ugyanis nem csupán azt dícsérte meg hogy jól zárult a projekt, hanem kifejezésre juttatta hogy nagyon jó volt a folyamatban a kommunikációm, jól ráéreztem arra hogyan csillapítsam le az ügyfélben a háborgást és az agressziót. Kifejezésre juttatta hogy milyen jó hogy van ilyen kolléga a cégnél aki ezt ilyen jól tudja kezelni. Dícséret? Igen. Mert nem egy született jó készséget dícsért meg a főnök, hanem magát a folyamatot, és a folyamatban betöltött szerepemet, erőfeszítésemet dícsérte amiben sok pszichés munka volt és átgondolt kommunikáció hogy mindkét fél elégedett maradjon a folyamat végén. Mivel ez már évekkel ezelőtt volt és én még mindig jó érzéssel gondolok erre a dícséretre, innét tudom hogy ennek számomra tényleg jelentősége volt, ez nekem tényleg dícséretet jelentett akkor.

Érzed a különbséget a hozott két példa között? Okosnak születni és abból jó teljesítményt nyújtani evidens dolog. Tök jó! De középmezőnyből sok munkával feljebb tornászni magad önerőból, az már igen. Az már munka és a munkának dícsérete már valódi elismerés. Sokszor tényleg nem az eredmény a legfontosabb, hanem hogy elismerjék az odáig megtett erőfeszítéseidet. A folyamatban megtett munkádat, erőfeszítéseidért az érdemeidet dícsérhetnék akkor is ha a végkimenet végül nem teljesen úgy alakul ahogyan ideális lenne. Szerintem ezt kevesen értik meg és még kevesebben alkalmazzák. 

Még egy példa. Gyerek koromban volt egy osztálytársam aki nagyon könnyen tanult, nagyon kevés idő ráfordítással is tudott kiváló jegyeket produkálni az iskolában. Irigyeltem is érte mindig miközben én vért izzadtam egy kevésbé jó eredményért. Őt mindig dícsérték a tanárok hogy milyen jól teljesít, igazságtalannak éreztem, mert én aki nagyjából háromszoros erőfeszítéssel tudtam négyest produkálni, nem számítottam mint dícséretre érdemes eredmény. Senki nem méltatta az erőfeszítéseimet hogy gyengébb képességeim ellenére sok munkával négyest is képes voltam elérni. Fájt? Igen fájt. Ma már tudom hogy a tanáraim meglehetősen rögzült szemléletmódú megközelítéssel nézték a diákokat. A látható eredmény az pipa, dicséret, a sok erőfeszítéssel létrehozott kevésbé jó eredmény az csak egy említésre sem méltó dolog. Szerencsére a mai pedagógusok között egyre több a fejlődő szemléletmódú.
Ma már tudom hogy nem voltak rosszabbak az észbeli képességeim csak nem tudtam hogy rossz módszerrel tanulok. Én nem voltam képes magolva tanulni, más módszert meg nem ismertem akkor még. Mit akarok ebből kihozni? Azt hogy ne a gyereket/munkatársat magát dícsérd hogy "milyen okos vagy", "milyen tehetséges vagy", "milyen jól szerepeltél a versenyen", "milyen jó eredményt hoztál a cégnek"…hanem azt hogy látom mennyi energiát fektettél bele, akármi is lett a végeredmény! Dícsérj meg valakit egy konkrét cselekedetéért, hogy azt milyen jól csinálta. Örülni fog neki hidd el, és legközelebb még jobban akarja majd csinálni. Ezt én már sok helyen megfigyeltem hogy működik. Főként gyerekeknél látványos. Ha elismered az érdemeit, a munkáját, tuti hogy legközelebb még jobban fog dolgozni és még jobb akar lenni. Ennek pedig egyenes következménye lesz a jó eredmény is.

Erre már születtek tesztek, mérések hogy ez így motivál. Ha valóban a cselekvést, az erőfeszítést dícséred, akkor figyeld meg hogy a gyereked/munkatársad egy rövid idő után szárnyakat kap majd és még inkább igyekszik. Próbáld ki ha nem hiszel nekem! Még felnőttként is úgy működöm, hogy ha azt dícsérik meg bennem hogy mennyi munkát fektettem valamibe, vagy jelzik hogy jó az irány, csak így tovább... az eredmények eléréséért akkor nekem is kinőnek a szárnyaim. Míg ha valaki azt mondja hogy "úgy irigyellek hogy ilyen jól tartod magad", "olyan jól nézel ki hogy 10 évet letagadhatnál", "milyen ügyes vagy hogy saját vállalkozást csinálsz", "hűha te még weblapot is tudsz szerkeszteni", "olyan jók a fotóid"...nos ezeket nem igazán érzem valódi dícséretnek. Pedig az illető valólszínűleg tényleg dícséretnek szánja, mert ő a végeredményt látja csak, a végeredményt dícséri. Azt hogy mennyi sport, önfegyelem, tudatosság, napi rendszeres gyakorlás, évekig tartó munka, rengeteg tanulás van mögötte, az nem jön szóba mert nem biztoshogy látja, vagy nem veszi észre. Pedig ha igazán meg akarna dícsérni úgy hogy én is érezzem a dicséret erejét, akkor bizony ezeket a belefektetett energiákat kellene inkább dícsérni, nem csak magát a végeredményt.

Gondold át hogy te hogyan dícsérsz. A végeredményt, a személyt magát dícséred, vagy észreveszed a mögötte lévő munkát és azt dícséred meg mint erőfeszítést? Ha jobb eredményeket akarsz elérni akkor én az utóbbit javaslom. Van egy jó könyv erről ami nagyon olvasmányosan mutatja meg a lényeget. Carol S Dweck könyve: Szemléletváltás - A siker új pszichológiája. Átlag ember számára is érthető, élvezhető stílusban és szóhasználattal ír az írónő, ezért olyan jól emészthető és jól adaptálható saját magunk számára is. Ez a könyv két szemléletmódot állít szembe egymással: a rögzült szemléletmódot és a fejlődési szemléletmódot. Ha megértjük mi a kettő között a különbség, akkor rájövünk hogy a fejlődési szemléletmóddal bíró embertársaink sokkal eredményesebbek, sikeresebbek az életben. Ez a sportolóknál nagyon jól lekövethető. Hogyan? A két szemléletmód máshogyan dícsér.

Ennyire egyszerű lenne csupán? Igen! Van pár híres sportoló akik tehetségesek voltak, de hosszú távon nem voltak mégsem sikeresek. Ugyanakkor azok a sportolók akik középszerűnek látszottak induláskor, az edzőik nem is láttak bennük jövőt, egy idő után a sok befektetett munkával, extra edzésekkel, új módszerek tanulásával végül lekörözték tehetséges társaikat és hosszú távú eredményeik születtek. Nem sorolok fel szándékosan neveket, akit érdekel úgyis utánajár, vagy elolvassa a fent említett könyvet. Ha te is eredményesebb szeretnél lenni az életedben, akár csak családi szinten a kommunikációban, akár a munkádban vagy a hobbidban szeretnél jobban kiteljesedni, akkor figyeld meg a saját hozzáállásodat. Figyeld meg azt is hogy a feléd irányuló dícséretek milyen formában érkeznek, valóban dícséretnek éled-e meg. Ha nem akkor bizony neked kell felhívni az erőfeszítéseidre a figyelmet a szorgalmaddal, és a kitartásoddal. Hogy észrevegyék és legyen mit megdícsérni. Meglátod milyen jól fog esni majd az a fajta dicséret amikor a befektetett energiát dícsérik majd és nem téged magadat. Érd el hogy így legyen! Ahhoz viszont neked magadnak is szemléletváltást kell tenned, hogy olyan mosolygós, derűs emberré válj és időskorodra is az maradj, mint az illusztrációként ide csatolt fotón a néni. A sikernek sokszor egy nem megfelelő szemléletmód áll útjában. Ha úgy érzed hogy jó lenne segítséggel a möködésed mögé nézni, szívesen elkísérlek a folyamatodban hogy ki tudj teljesedni, sikereket megélni.