Félsz az öregségtől? Tulajdonképpen melyik részétől félsz?

Félsz attól hogy fizikailag vagy akár szellemileg le fogsz épülni és kiszolgáltatott leszel? Valahol jogos lehet a félelmed, mert hosszú betegségekben fizikailag kiszolgáltatva szorulunk ápolásra, esetleg évekig tartó demencia vár sokakra. A most idős korosztály felnőtt gyermekei nagyon elfoglaltak, vagy sok esetben még késői születésű iskolás korú gyermekeket koordinálnak, mikor te nagyszülőként, idős emberként már segítségre szorulsz. Ezek próbára teszik a beteget és az őket ápoló embereket egyaránt.

Az is lehet egy jogos félelem hogy bár a saját gyermekeid már kirepültek, te még javában dolgozol, munkaképes vagy mégsem tudod önmagad megélni, nem tudsz ezzel a szabadsággal élni mert mire erre lehetőséged lenne, a te szüleid szorulnak ápolásra. Hogyan oldd fel magadban ezt a félelmet? Hogyan teremts magadnak erőt mindahhoz ami valószínűleg be fog következni: a szüleid megöregszenek, te is meg fogsz öregedni?

Az élet ezzel jár, viszont egyáltalán nem mindegy hogy miként éled meg. Az öregségre valamennyire fel lehet készülni azzal hogy saját magadat legalább fizikailag jó karban tartod. Sportolsz, kirándulsz, vagy már azzal is sokat teszel magadért ha nem kocsival jársz munkába. Nem mindenki tudja ezt megtenni, de ha lehetőséged van rá, használd ki és fogd fel a gyalog vagy biciklivel való közlekedést sportként - ráadásul ingyen van. Csináljatok sétákat, nagyobb gyaloglásokat közösen a családtagokkal. Ha a családtagjaid örömmel csatlakoznak hozzád az a legjobb, mert közben egymással is tudtok beszélgetni. Itt most kérlek ne hördülj fel hogy kinek van erre ideje, mert sokat egy komoly betegség árán tapasztalják meg hogy arra van idejük amire fontosnak tartják hogy legyen. Amikor elég rossz már neked, mindig tudsz fordítani a sorsodon és akkor érdekes módon hirtelen tudsz is.

Pár évvel ezelőtt olyan szinten rosszak voltak a térdeim hogy lépcsőzni, leülni egy székre is kihívás volt, nem hogy gyalogolni. Ha leguggoltam, nem tudtam kapaszkodás nélkül felállni, úgy is nehezen. Mindezt úgy hogy még túlsúlyom sincs. Kihasználtam az időszakot mikor a Covid alatt nem lehetett túl sok mozgástere az embereknek. Akkor mindenki kutyát sétáltatott, hogy legalább elmehessen otthonról. Én a folyóparton a töltésen tettem meg az első kilométereimet, egy éven belül már napi 6-7 kilométert gyalogoltam gond nélkül. A térdeim olyan szinten rendbe jöttek, hogy már guggolásból is fel tudok emelkedni hátamon lévő a több kilós fotós felszereléssel együtt! A saját életemből azért osztottam meg ezt az élményt, mert nézőpontot kellett váltanom ahhoz hogy ezeket ne atrocitásként éljem meg. Eleinte frusztrált hogy azért gyalogoljak munkába mert nincs elég pénzem benzinre. Félre ne érts, nem nélkülöztem, de így tudtam spórolni ahhoz hogy hétvégente el tudjak menni messzebb helyekre kirándulni és fotózni, hódolni a szenvedélyeimnek. Ahogy a sport napi szinten beépült az életembe úgy lettem egyre fittebb és kevésbé fáradt. Átalakult a gondolkodásmódom is, ma már büszkén hirdetem hogy sportból gyaloglok mindenhová. Képes vagyok egy kis hátizsákkal a város legmesszebb lévő boltjába elmenni bevásárolni hogy okom legyen gyalogolni. Hozzáteszem én ezt megtehetem, mert olyan korú gyermekeim vannak akiket már nem kell fuvarozni iskolába. Tudom hogy kisgyerekes családokban a logisztika kőkemény meló, ott nem biztos hogy jut idő, energia ezekre. Majd később, ha felnőnek a kicsik. Fő hogy a szemléletmódból valamit sajátíts el.

A szellemi frissességem megtartásában is tettem lépéseket, mert tudom, látom hogy a szociális kapcsolatok hiánya sok esetben elbutuláshoz vezethet. Akiknek nincsenek emberi kapcsolatai, vagy nem építőek hanem rombolóak, ők hamarabb kerülhetnek demens állapotba mint azok az embertársaink akik rendszeresen összejárnak másokkal beszélgetni. Szerintem ebben nem elegendő csupán telefonon kapcsolatot tartani másokkal, én azt gondolom a személyesség is fontos. Látom magam előtt az egykori önmagamat, ahogy az én lelkem is épült, szépült úgy váltam egyre nyitottabbá az emberi kapcsolatok irányába is. Érdekes módon nem nekem kellett kapcsolatok után mennem hanem emberek kezdtek felém közeledni. Régiek és újak. Először csak megszólítottak boltban, hivatalban várakozás közben. Érezték hogy nem zárkózom el. Új emberi kapcsolataim lettek, kicserélődtek, ahogy én is. Új közösséget kerestem és találtam magamnak. Ma már nem okoz gondot kapcsolódni másokhoz, pedig emlékszem régen rendkívül bátortalan voltam és önbizalom hiányos. Ezt nagyon ügyesen egy határozott fellépéssel és külsővel kompenzáltam, ezért akik régről ismernek sokan meg is fognak mosolyogni most ha ezeket a sorokat olvassák. Hogy teee? Önbizalomhiányos? De de így volt! Életem legnagyobb traumáját is az önbizalom hiánynak és önértékelési problémámnak köszönhettem. Erről is mesélek majd egyszer de nem most. Ezért lett számomra fontos jól lenni a pszichés állapotunkban, jól lenni fizikailag, mert ez késlelteti leginkább az öregkori kiszolgáltatottság állapotába kerülést, amitől olyan sokan tartanak.

 Minden fittség és szellemi frissesség ellenére valakiben mégis ott lapulhat egy érzés hogy nehéz elfogadni az öregséggel járó természetes tüneteket. Kívülről könnyű mondani hogy természetes a ráncosodás, már ne akarj hajlongani, ugrálni hatvan év felett, hogy természetes a feledékenység vagy a szürkehályog. Attól hogy természetes és ésszel tudod, te még igenis félhetsz tőle. Az viszont nem mindegy hogy tudod, nem akarod, tartasz tőle de elfogadod, vagy egyenesen rettegsz és görcsösen próbálsz ellene tenni. Mert ez utóbbi már kicsit arra késztet hogy mögé nézz a félelemnek. Hiszem és saját tapasztalatom is egyben, hogy a pszichés állapotunk igenis kihatással van a testünkre. A testünk jelez hogy lélekben hol van az elakadás. Ezért lett a mottóm az a kínai közmondás, hogy "Ha a sorsodon nem változtathatsz, változtass magadon". Az elkopott izületeidet nem tudom visszaadni, a szürkehályogodat sem tudom eltüntetni, de ahogy lélekben változol úgy változnak a megéléseid is ezzel egyidejűleg. Gyere, kezdd el a változást.