Akár igaz is lehetne

Rendszeresen gyaloglok már évek óta, az utóbbi fél évben azonban ritkábban jutott rá időm, többnyire inkább csak hétvégeken valamikor ebéd után. Ez részben a tanulmányaim, részben pedig a család miatt lett így. Általában másfél órás gyors gyalogló távot szoktam tenni nagyjából ugyanazon az útvonalon, időjárástól függően.

Feltűnt hogy nagyjából ugyanazokkal az emberekkel találkozom, elkötelezett sport életű emberek, biciklivel, görkorcsolyával, vagy gyalog. Kinek mi a fontos, én például váltogatom. Mikor egyedül megyek akkor általában gondolkodom, pontosabban próbálok nem gondolkodni, tisztítom a fejemet, közben jól szórakozom azzal hogy elképzelem a szembejövő emberekről az életüket. Ennek az útvonalnak egyik fele kedvelt randi útvonal, mert szép a táj és talán azért is mert így gyalogolva nem kínos a sok ember között sétálva ha mégsem passzol össze a két randi partner. Nem kínos annyira a csönd mint mondjuk egy kávézóban, tehát viszonylag kockázatmentes. Néha próbálom kitalálni hogy első randi-e vagy második. A stabil, régebbi kapcsolatokról már messziről látszik az összeszokottság. Az első randisoknál pont az ellenkezője: a járásuk, az egymáshoz viszonyulásuk testbeszéd még bizonytalan, puhatolózó, ez már messziről látszik. Közelebb érve az arcjátékuk, a beszéd témája, a hanghordozás elárulja hogy ha talán nem is első randi, de valahol ott van az első háromban a találkozásuk. Engem szórakoztat az emberek megfigyelése.

Mai gyaloglásomon egy valami elgondolkoztatott. Van egy férfi biciklivel, ő láthatóan nem sportból jár arra, az alkata és a biciklije is erről árulkodik, valamint tekernimég sosem láttam. Mindig ugyanazon az útszakaszon áll, támaszkodik a biciklijére és telefonál. Ez a szakasz két forgalmasabb, biciklisek és gyalogosok által sűrűn látogatott két útvonal közötti összekötő út. Erre nem sokan járnak már. Ez a jelenet már legalább 10 hónapja rendszeresen így van hétvégéken, akár szombat, akár vasárnap van. Ma viszont hétfő van, karácsony utáni hétfő, tehát szerintem a férfi szabin van, akárcsak én. Már régen kitaláltam magamban hogy valószínűleg a férfi a szeretőjével beszélget telefonon, akivel nem találkozhat személyesen. Talán azért mert a férfi nős, azt hazudja otthon hogy elmegy sportolni, friss levegőt szívni. A szerető meg férjezett, vagy még együtt él valakivel, de úgy tűnik ez a kapcsolat még ennyi hónap után sem vállalható fel, mert egy lépéssel sem mentek előrébb mint ahol 10 hónappal ezelőtt tartottak. Lehet hogy régebb óta tart, de én nagyjából azóta figyeltem fel a jelenetre a gyaloglásom során.

Szóval felmerül a talán jogos kérdés, hogy ha ennyi idő alatt nem alakul ki két ember között egy ideális kapcsolat, akkor miért maradnak benne az érintett felek? Talán a titkolózás ad neki varázsport? Nem tartom valószínűnek, mert a férfi arca nem boldog a beszélgetés alatt sem. Inkább beletörődő, vagy szomorú, olyan mint aki lemondott már arról hogy valaha jobb lesz, de azért még csimpaszkodik valamibe amiről már ő is tudja hogy nem kéne. Viszont érdekes számára annyira a szituáció hogy elinduljon érte, vagy miatta otthonról, ahol nem érzi jól magát. Aztán ott van a másik fél, a nő, aki egyszer talán izgalmasnak találta hogy valaki udvarolni kezd neki aki nem a párja, nem a férje, de mostanra már talán meg is unta. Nem éri meg érte felrúgni egy már megszokott, kiismert kapcsolatot. Lehet hogy még gyerek is van akiket nem akar terhelni. Elengedni mégsem hagyja a férfit, mert valahol neki is szüksége van egy kis kapaszkodóra. Az is lehet hogy az a típus aki nem mond nyílt egyenes nemet, hanem elvárja hogy a másik idővel rájöjjön és feladja a reményt.

Talán mindketten tudják hogy a semmit szorongatják, de a remény hal meg utoljára. Én ezt a szót hogy remény tartom itt egy kicsit kulcsszónak, mert az ilyen reménykedő emberek jobbára egy másik embertől remélik a sorsuk megváltozását, megmentését, hogy kiemelik őket az unalomból. Maguk nem tesznek sokat a kimenekülés érdekében, de azért a másik felet megtartják egy "hátha" esetre. Sok esetben az ilyen se veled se nélküled kapcsolatok már ott buknak le amikor ők maguk is letennék már a titkolózás terhét. Megkönnyebbülnek talán hogy végre lebuktak és le lehet szakadni a már nem sok reményt adó szeretői viszonyról. A harmadik fél számonkérésére eddigre már nagyjából őszinte választ tudnak adni, hogy nem jelent nekik ez a külső kapcsolat semmit. Arra viszont jó volt hogy felhívja rá a párja figyelmét aki onnantól lehet hogy jobban igyekszik, vagy észbe kap hogy talán jobban kéne dolgozni a kapcsolatért hogy megtartsa a másikat. Az is lehet hogy felébreszti bennük az önérzetet és azt mondják hogy ők azért ennél többet érnek és bontják a régi kapcsolatot annak ellenére is hogy a szeretői viszony megszűnik a harmadikkal.

Fantáziálás csupán! Nos ez a történet akár igaz is lehetne, sok kapcsolat terhelt hasonló kitekintéstől és kalandozásoktól. Lehet hogy teljesen más történet van a telefonáló férfi esete mögött, én ezt kívülről nem tudhatom én csak fantáziáltam, külső jelekből kreáltam egy számomra abból logikusnak tűnő történetet. Nem ítélkezem. Akkor sem tenném ha ismerném a hátterüket. Én személy szerint azt gondolom hogy ha érintettek vagyunk hasonló történetben akkor jobb felvállalni a helyzetet és vádaskodás nélküli valódi érdeklődő kérdéseket feltenni a másiknak. Vádaskodás és ítélkezés nélkül őszinte kíváncsisággal állni hozzá hogy a másikat mi vitte bele egy elfordulásba, mi hiányzik neki. Vagy hogy az ideiglenes állapot miért nem billen át hosszú idő után valódi kapcsolatba.