Buen Camino!

Évek óta ott van a fejemben hogy szeretnék egy próbatételt magamnak gyalogosan. Többször is kezembe akadt már olvasmányként olyan ami akár magáról a Caminóról szól, vagy érinti a témát. Legelőször akkor akadt kezembe Shirley MacLaine könyve The Camino címmel, mikor a lányaim úszni jártak ovis korukban, én meg közben könyvet olvastam. Ezzel indult e bennem a gondolat csíra. Azért ez már legalább tizenöt évvel ezelőtt volt, de közben is eljátszottam a gondolattal hogy mi lenne ha...

Én alapból elég sokat gyaloglok tudadosan, sport céllal, meg azért mert engem ez feltölt, kikapcsolja az agyamban a felesleges köröket. A Camino témája itt köröz mostanában megint, erőteljesen követeli magának a figyelmet. Tegyük hozzá hogy mostanában divat lett Caminózni és bár én nem tartom magam divat követőnek sem ruházatban, sem egyéb felkapott trendi tevékenységek terén, tervezem hogy ebbe a divat hóbortba beszállok én is. Ha már ennyit gyaloglok, legyen valami okom is rá.

Tavasz óta én magamban befelé gyakorlom a Caminózást, óriási távokat tettem már meg lelki épüléssel, lélek tisztulással, ha ezt kilométerekben lehetne kifejezni, akkor azt hiszem büszke leheténék magamra. Mondjuk így is az vagyok. Ez a hihetetlen tempó és fejlődés adta meg nekem a coaching-ot is, ahol nagyon jól tudom alkalmazni a saját lelki Caminómban megtapasztaltakat.

Valamiért rákattantam Sándor Anikó könyveire, imádom ahogy ír, amiről ír és amit ad nekem a könyveinek olvasása. Na és mi volt a legutolsó könyv tőle amit elolvastam a napokban? Hát a Magyar Camino. Nem is tudtam hogy Magyarország is bekapcsolódott a hivatalos Camino útvonalba. Ahogy az ebéd utáni kávét kortyolgatva kiolvastam a könyv utolsó lapjait, hiányérzetem lett. Felpattantam és felöltöztem gyalogláshoz, elhatározva hogy megteszek egy Anikó által is vállalható távot, 22 km-t. Ez a táv a lakhelyemtől Gyirmótig oda-vissza ki is adja ezt a kilométer mennyiséget. Hogy életszerű legyen, hátamra csaptam a fényképezőgépet és az összes objektívet tartalmazó hátizsákomat, ami a nagy telével együtt azért nem kis súly. Na és akkor lássuk, hogy mennyire vagyok formában.

Elindultam a Rába parton nagyjából a folyó vonalát követve. A Mamma Mia utáni erdős szakaszon láttam meg először a sárga fésűskagyló jelet. Hoppá! Ezek szerint én most Camino útvonalon járok? Elkezdtem figyelni és több helyen is észrevettem a jelet. Igaz inkább csak hátrafordulva, a másik irányból látszottak. Végig a Kovalterig az erőben gyalogoltam a sárban, fák között. Néhány horgásszal találkoztam csak, el nem tudtam képzelni hogy honnét tudnak róla hogy ott az ösvényeken le lehet jutni a folyópartig. Ki talál ki ilyent hogy arra menjen? De hát én és eljutottam oda, pedig nem is terveztem előre az útvonalat, csak improvizáltam. A következő jel a sárga nyíllal Buon Camino felirattal a vasúti híd beton alapzatára volt festve némi graffiti társaságában. Akkor már tényleg elkezdtem gyanakodni hogy ez az az útvonal ami...Kovalternél Góré dűlő felé vettem az irányt és végig fent haladtam a töltés tetején a kavicsos úton el, egészen Gyirmótig ahol légvonalban mellettem megláttam a templomot. Ott visszafordultam, mert azért a hátizsák súlyát már rendesen éreztem a vállamon. Visszafelé több sárga kagyló jellel találkoztam mint odafelé, és a Mamma Mia mellett most tovább haladtam a folyóparti lépcsős résznél. A kikötő-bólyákon is ott a jel.

Bár már nagyon húzta a vállamat a hátizsák, én azért mégiscsak besétáltam a belvárosba néhány fotót készíteni. Bár akkor még nem voltak felkapcsolva az esti fények, de erre csak fél órát kellett várnom. És ugye milyen az amikor az ember belefeledkezik abba amit szeret csinálni? Teljesen elfeledkeztem arról hogy baromi neház volt már a hátizsák, elfelejtettem hogy a talpamat olyan párnásnak éreztem mint egy medve puha mancsa, elfelejtettem hogy a csípőizületem csikorog, nyikorog a fájdalomtól. Itt már semmi sem volt csak a fényképezés. Megszűnt minden fáradtság és fájdalom. Ami pedig a legfontosabb, hogy feltöltődve, lelkesen, boldogan gyalogoltam még el hazáig. Az más kérdés hogy otthon lerogytam a kanapéra szótlanul és nem igazán lehetett velem beszélgetni, mert szinte rögtön el is aludtam a pihe-puha pléd alatt. Csak később felébredve mentem be a szobába rendesen lefeküdni. Aludtam is reggelig mint a mormota. Másnap megnéztem hogy tényleg arra vezet-e a Camino útvonal. A Szent Jakab zarándokút Tihanytól induló útvonalának egy rövidke szakaszát jártam be.

De hogy mit akart ez a Camino nekem mondani? Nem tudom, de kíváncsi vagyok rá, ha már így egymásba szerettünk és gabalyodtunk. Lesz még ezzel dolgom úgy érzem. Az biztos hogy szeretnék gyalogos, több napos túrát tenni, távol a hétköznapi rutintól, és új helyekre elvetődni a gyaloglás által. Tavaszra, nyár elejére kitűztem magamnak egy Sárospatak - Kassa gyaloglást, arrafelé még úgysem jártam soha.